15. rész- a sötét éjjel

Az éjjel sötét volt. Az eső zuhogott. Az utcákon szinte egy lélek sem volt. Veszélyes volt ilyenkor kimenni, mivel bármikor előbukkanhatott egy őrrobot. Egyetlen ember sétált a sötét utcán. Farmerban volt, mint mindig. Kabát volt rajta, fejére kapucni volt húzva. Ekkor hirtelen kialudt a maradék lámpa is. Áramszünet...- gondolta és ment tovább. Majd megállt egy percre és behunyta a szemét. Ugyanazt a környéket látta, ahol most járt, majd egy utcát, ott egy épületet, azon belül egy konyhát, majd egy szobát. Itt kell befordulni-gondolta és balra fordult. Már teljes volt a sötétség. A felhők eltakarták a holdat és a csillagokat, a lámpák és a kirakatok az áramszünet miatt nem világítottak. Még néhány méter és ott leszek. És valóban tett még néhány lépést és egy ajtó előtt találta magát. Ismét behunyta szemét. Igen ez lesz az- majd felnyitotta szemeit, egyik kezét a kilincsre tette, mire annak helyén csak egy lyuk maradt. Hoppá, talán ez egy kicsit sok volt... Majd belépett egy helyiségbe. Tudta, hogy van riasztórendszer, de az áramszünet miatt ugye az sem működött. Azért a biztonság kedvéért óvatosan betette kezét és várta, hogy nem riaszt-e a berendezés, de az hallgatott. A szobának itt kell lennie valahol. Á, itt is van. Majd belépett egy nagy hálószobába. Az ágyon aludt valaki. De amint a lány a szobába ért az ágyon fekvő felébredt, de ezt nem jelezte. A lány közelebb lépett az ágyhoz. A valaki még mindig nem mozdult. Végül egészen az ágyhoz ment, ahol az illető férfi hirtelen megragadta a lány kezét.

-Ki vagy te és mit keresel a lakásomban? –kérdezte a szőke férfi. Közben erősen szorította a kapucnis lány karját.

-Ááá! Kérlek engedj el, nem akartam semmi rosszat!

-Akkor mit akartál?- kérdezte és kicsit gyengébben fogta a kart.

-Csak válaszokat szeretnék. A múltammal kapcsolatban.

A férfi elengedte.

-Ki vagy te?

-A nevem Lilly. Mutáns vagyok. Az akolitok tagja- válaszolt és levette a kapucniját. A férfi meglepődött. Egy 15 év körüli fiatal lány volt előtte. Arcán rémület látszott.

-Akolitok? Tehát Magnetónak dolgozozol!?- ocsúdott föl a szőke férfi.

-Igen, mondhatjuk így is... de ez egy hosszú történet. Kérem, válaszolna néhány kérdésemre? Nagyon fontos lenne.

-Miféle kérdésekre? Egyáltalán hogy találtál ide? Hiszen kijárási tilalom van. Az utcán őrrobotok flangálnak, és ha tényleg mutáns vagy, akkor még veszélyesebb a környék.

-Igen, tudom. De mint már mondtam az akolitok tagja vagyok. Tudok magamra vigyázni.

Erre a férfi elmosolyodott. Egy 15 éves lány azt mondja tud magára vigyázni, amikor 20 méter magas robotok járkálnak a sötét utcán mutánsokat kutatva.

-Jól van. Elhiszem. De még mindig nem tudom, hogy hogyan találtál ide.

-Hát, éppen ez az. Ma éjjel furcsát álmodtam. Tudja, nem emlékszem a múltamra, csak néha törnek elő emlékképek. És ma éjjel pont ez történt.

-Úgy látom, hogy ez hosszú lesz... Gyere inkább ki a konyhába.

-Rendben.

A férfi felkelt és segített levenni a lány csurom vizes kabátját. Most lehetett látni, hogy a lánynak hosszú, szinte derékig érő barna haja van. Szemeiben még mindig félelem és izgatottság volt. Ismerős volt a férfinak, de nem tudta, hogy vajon honnan. Ő is furcsa volt. Hátán két hatalmas fehér szárny volt. Olyan volt, mint egy angyal. Kimentek a konyhába. A férfi fel akarta kapcsolni a villanyt, de az nem reagált.

-Áramszünet...- mondta bosszankodva.

-Igen, az egész városban.- jegyezte meg a lány.

A férfi most vette észre, hogy az ajtó tárva-nyitva van és egy nagy lyuk díszíti. Kérdően a lányra nézett.

-Öhm, elnézést... én nem akartam ekkora lyukat csinálni rá... Csak be akartam jönni.- majd lesütötte szemeit.

-Semmi baj... Na, mesélj, mi történt veled ma éjjel, amiért hozzám jöttél?

-Szóval bevillant egy emlékkép. Maga volt benne, meg ez a lakás. Futottam valahonnan és összeestem. Ekkor maga odarepült hozzám és felkapott. Ebbe a lakásba hozott. Ennyi. Gondoltam, hogy ön talán többet tud majd mondani rólam. Hogy ki is vagyok én és hogy honnan is jöttem...

A férfi elgondolkozott. Nem emlékezett arra, hogy a lánnyal találkozott volna.

-Hát, sajnálom, de nem tudok segíteni. Nem emlékszem arra, hogy valaha is találkoztam volna veled... Nem lehet, hogy csak egy sima álom volt, amit láttál?

-Nem, nem! Tisztán emlékeztem az útra. Úgy találtam ide az áramszünet ellenére is.

A férfi furcsállta a dolgot... Nem tudta mit gondoljon.

-Szóval, maga sem tud segíteni?

-Nem. Sajnálom.

-Semmi baj. Én sajnálom, hogy így betörtem. –ezzel felállt és a kabátjáért indult.

-Várj! Ilyen időben nem mehetsz ki! Meg a robotok, meg az áramszünet!

-Ne féltsen. Mint már mondtam, tudok vigyázni magamra. És amúgy sem akarom tovább rabolni az idejét. Elnézést, és viszontlátásra.

A lány az ajtó felé indult. Aztán ki a sötét utcára. Most hirtelen visszatért a világítás. A lány még hátrafordult, majd felvette a kapucniját és elszántan ment tovább. Mögötte egy őrrobot lépkedett felé. A lány megállt. A férfi is észrevette a robotot és már készült felrepülni, de a lány intett neki, hogy maradjon. Majd az őrrobot felé fordult. Felemelte két kezét és behunyta szemeit. Erre a robot kezdett egyre kisebb lenni, egészen addig, amíg egy barna pocsolya maradt belőle. A lány kinyitotta szemeit és ment tovább. Tényleg tud magára vigyázni. –gondolta a férfi és becsukta az ajtót. Már amennyire tudta.

.......................................................................................................................................................

-Hol a fenébe voltál?- ordította Pyro, amikor belépett Lilly.

-Dolgom volt- felelte hűvösen a lány.

-Az éjszaka kellős közepén? Nagyon aggódtam érted. Csurom víz vagy, nehogy megfázz.

-Pyro. Nagyon aranyos vagy, hogy így aggódtál miattam, de tudok magamra vigyázni. Már nem vagyok kislány. És most ha nem bánjátok elmegyek lezuhanyozni és átöltözni.

A többiek csak nézték.

-Nagyon mérgesnek tűnik- jegyezte meg Gambit.

-Igen... még jobban, mint szokott- tűnődött Pyro.