Kurt, azaz Árnyék oldala
Kurt, azaz Árnyék oldala
Menü
 
Ficik, karakterek
 
Frissítések

Augusztus 27.

Új link (Varangy oldala)

Augusztus 26.

Új naptár a képek/egyéb képeknél. (Szeptemberi Pyros naptár)

Feltöltöttem a ficim befejezö részeit.

 
Linkek
 
Tüz és víz- saját ficim
Tüz és víz- saját ficim : 6. rész- kegyetlen szépség

6. rész- kegyetlen szépség

Zena  2004.08.13. 09:45

"Ekkor Gambit hirtelen átváltozott egy kék testű nővé, akinek vörös haja volt. -Remek. Legalább felmérhetem, mit tud a kicsike...- majd gonoszul mosolygott és visszavette Gambit alakját."

6. rész-  kegyetlen szépség

 

Már több mint egy hónapja volt velük. Úgy döntöttek, hogy továbbra is velük marad a lány. Úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Közben az idő kezdett melegebbre fordulni, a fák rügyeztek. Pietro visszatért a Testvériséghez. Lilly nagyon boldog volt az akolitokkal. Gambit lett a legjobb barátja, Pyroba pedig lassanként kezdett teljesen belezúgni. A többiek nagyon kedvesek voltak vele, de igazából még mindig féltek tőle egy kicsit. Ő azóta sem hallott arról az estéről. Talán jobb is volt így. Magneto elkezdte a lány kiképzését, hogy irányítani tudja erejét. Nagyon gyorsan tanult. Egyedül egy valami volt, aminek következtében könnyedén előtörhetett a lány ereje. De hogy mi is ez a dolog, azt még egyikük sem sejtette.

.......................................................................................................................................................

-Megjött Gambit!- kiáltott Pyro Lillynek, aki épp Kolosszussal és Kardfoggal beszélgetett.

-Rohanok- kiáltotta- Bocsi srácok, mindjárt visszajövök. –majd lerohant a lépcsőn, egyenesen Gambit elé. –Na, hoztál fagyit? Ugye hoztál, mond hogy hoztál!

-És nekem ugye hoztál öngyújtót???

-Nyugi már skacok. Igen, hoztam öngyujtót. De ha megint egész nap ezzel fogsz szórakozni...

-Nyugi, nem fogok!- azzal kikapta Pyro az újdonsült játékszerét. Próbaképpen bekattintotta és a lángból egy szívet formált. És Lillyre mosolygott. Aztán fölment.

-És hoztál fagyit?- ocsúdott föl Lilly.

-Hát, fagyi az nem volt, de hoztam valami mégjobbat... –ezzel elővett egy zacskót és Lilly kezébe adta.

-Pizza és videók! De jó, köszi!!!- mondta és elrohant tudatni a többiekkel a remek hírt.

Ekkor Gambit hirtelen átváltozott egy kék testű nővé, akinek vörös haja volt.

-Remek. Legalább felmérhetem, mit tud a kicsike...- majd gonoszul mosolygott és visszavette Gambit alakját.

.......................................................................................................................................................

-Mi a fene folyik itt? –kérdezte az épp magához térő igazi Gambit.

-Nyugi. Raven rám bízott. Most én vigyázok rád.

A sötétben nem lehetett semmit sem látni. A hang egy lány hangja volt. Finoman megsimította Gambitot, majd nagy fényesség támadt és Gambit eszméletlenül hevert a földön.

.......................................................................................................................................................

-Rendőrség! Kérem senki ne mozduljon. Nem akarunk bajt, csak a lányt akarjuk. Ha szépen átadják nekünk, akkor nem lesz semmi baj.

-Mi.. micsoda? Hogy találtak ide?- kérdezte meglepődve Kolosszus, majd bőrét fémmé változtatta át a biztonság kedvéért. Erre a rendőrök nagyrésze hátrált egy kicsit, de az élükön álló hölgy meg sem lepődött.

-Hol van a lány?- kérdezte elszántan.

-Milyen lány?- próbálta Magneto hárítani a gyanút, ám ekkor belépett az előtérbe Lilly épp egy tonhalas pizzaszeletet majszolva, pizsamában.

-Kik jöttek? – kérdezte teli szájjal.

-Gyanúsított azonosítva. Eredmény: pozitív- mondta a rádiójába az egyik rendőr.

-Menj vissza a szobába- Kardfog dühösnek látszott.

-Mi folyik itt? Kik ezek az emberek?- Lilly kezdett megrémülni, mikor a rendőrök fegyvereiket elővették. És most valami olyan történt, ami eddig még soha. Egy emlékkép villant be. Egy rendőr, aki éppen bilincset csatolt a kezére és erősen tuszkolta őt be egy zárkába. Lilly egy hatalmasat ordított fájdalmában, amint bevillant a kép, kiejtette a pizzát a kezéből, és a földre rogyott.

-Lilly! Mi a baj?- rohant oda hozzá Pyro. Lilly mostmár nem üvöltött. Egy könnycsepp gördült le az arcán. Majd felállt, Pyrot erősen arrébb lökte és elszántan elindult a rendőrök felé. Kábé három méterre tőlük megállt és gonosz mosollyal az arcán előre tartotta kezeit, mire a fegyverek elkezdtek olvadni. A rendőrök ijedten eldobták azokat és menekülni próbáltak. Erősítést, erősítést! Ordította a rádióba az egyik. Erre Lilly ránézett. A rádió szétolvadt. Majd egyre rosszabb lett. A srácnak a keze is elkezdett olvadni. Hatalmasat üvöltött fájdalmában. Lilly rezzenéstelen arccal nézte. Ekkor Pyro nekiugrott és azt ordította, hogy hagyja abba. Lilly kitért előle, de nem különösebben érdekelte a srác. Éppen egy újabb embert szemelt ki a rendőrök közül, amikor hirtelen kiáltott egyet, körbenézett és ájultan esett a földre.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2004-06-21
 
Óra
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.